Merre tovább?

Merre tovább?

Ez itt a kérdés.

Nem arról van persze szó, hogy a (múlt,) jelen, jövő olyan ijesztő lenne, mint az ismeretlen, kietlen erdő alkony idején. Inkább arról, hogy a csodás fények már nemcsak a horizonton remegnek, hanem a mindennapokat ragyogják be, így a fekete árnyak is kecses szoborrá merevedett jövőbeli jóbarátok. Ha van, akinek a kezét lehet fogni, és van, akinek a kezét lehet fogni. Viszont nyolc hónap után felébreszteni akarom – újfent – a Csipkerózsika-álomhoz annyira hozzászokot blogot. Csak azt nem tudom még, hogyan. Lehet, hogy másféle köntöst kap, persze itt nem annyira a külcsínre, mint inkább a belbecsre gondoljatok.

Akinek lesz kedve velem tovább sétálni az erdőmben, , annak előre is köszönöm. Az iránytűmet most már még biztosabb kézzel fogom, ennyit megígérhetek. Addig is Pilisszentlászló fái integessenek nektek is!