Back to Black

Nyugodj békében - forrás: idolator.com

Tudom, nem a legeredetibb téma, de ettől még nem állom meg, hogy foglalkoztasson – Amy Winehouse huszonhét évesen, egy nemrég botrányba fulladt koncert és súlyos függősége után az utolsó hírrel is ellátta a sajtót. Holtan találták londoni lakásában, így nem csak a Szigeten nem lép már fel, de sehol sem. Nem lesz több klip, lemez és turné, botrány, műtét, bikinis fotó, szerelem, dal, nem költözhet be valóságshow-ba. Nem eshet teherbe, nem villant, nem megy rehabra, nem utasítja el a rehabot. Nem mosolyog a fotósoknak, nem is mutatja a középső ujját. Nem fogja leborotválni a haját, nem üt meg paparazzót. Amy elment, mindenki pontosan tudja, miért, még ha “nem tudni”, miben halt meg, akkor is. Amy történetének vége. We onlaysaid goodbye with words, I died a hundred times, you go back to her and I go back to us.

Én egy SMS képében értesültem, a szogáltatómtól érkezett a hír. Az erkélyemen ülő barátnőmhöz szaladtam vele, mert lehet, hogy rajongó nem voltam, de emellett akkor sem megy el az ember szótlanul. Persze én is úgy gondoltam, hogy mindez csak idő kérdése, és bekövetkezik. Nehezen álíthatná bárki is, hogy nem magának köszönhette, még a gyász óráiban sem. Az élet, amit folytatott, csak így érhetett véget, kegyetlen, de igaz. A kegyeletet, részvétet mégsem nélkülözi a szikár megállapítás, hogy a tehetség nem mindig párosul azal az erővel, ami segít elviselni azt. Vagy inkább annak külsőségeit, pénzt, lehetőségeket. Nemcsak jóra, de az önpusztításra is.

She died a hundred times

Sok okosat írni Amyről nem lehet. A Rehab című dal szövege pimaszul virít most – they try to make me go to rehab, but I say no, no, no. Elképzelni sem tudom, mit érezhet most a család -I aint”t got no time and if  my daddy says I’m fine. Mennyire vagyunk felelősek egymásért, dübörög a fejemben a gondolat. Utólag könnyen lehet okosnak lenni, időben viszont nehézcselekedni,  amikor szétszúrt vénák, lábujjközök sem tudtak meggyőzni embereket arról, hogy szerettükkel valami nagyon nagy baj van.Könnyebb most drogoskurvázni, megérdemeltézni, mint belegondolni abba, mi lenne, ha mindez velünk történt volna meg. Megérdemli Winehouse a sajnálatot? “Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, lidérces, messze fény” – ezen is érdemes elgondolkozni.

Mindennapi kis önpusztításaink sorában persze kiemelkedő, amit ő tett magával, vitathatatlan. De: show must go on, lehet díszdobozos kiadványokat csinálni, lehet cikkeket írni, meg blogposztokat, mint én is most. A kérdés csak az, van-e tanulság. Felírjuk-e nevet csak úgy a huszonhetesek klubjába, vagy fel is fogunk valamit a dologból. Megmaradunk-e ott, ahol könnyű ítélni, nem akarva ítéltetni. A halálnak nem lehet értelme, mondatja velem egy belső hang. És nyugodj békében, Amy. Nem vigyáztál magadra, de mások sem Rád. Mi ne essünk ebbe a hibába.